Egy szürke egér szürke hétköznapjai

Juteszembe, tegnap már tényleg csak gyümölcsöt ettem :) Viszont ma délelőtt megint négy ilyen keksz, három olyan keksz, fornetti. Az a baj, hogy most még lelkifurdalásom sincs :S

Ja és bicajozni is voltam :D

Ma fehérjenap, nem is tudom, mit egyek. Még ebédelni se ebédeltem...

Nem is vagyok éhes.

És most nincs is annyira dögmeleg. Nem baj, a jövőhétre már 36 fokot is mond.

Hátha kisül a zsírom :D :D :D

Hát, természetes, hogy Cs. nem jelent meg tegnap este, nem is igazán tudom, hogy mi a francnak idegesítettem rajta magam. Tudhattam volna, hogy úgyis ez lesz. Az elmúlt két hónapban kb. 500szor kérdezte meg, hogy "otthon lesztek este?" és mindannyiszor igenlő választ kapott. És 500ból 500szor nem jött el. Ez volt az 501. eset. MINEK HÚZTAM FEL RAJTA MAGAM???

Tegnap végre (majd' 1 hét kihagyás után) sikerült beszélnem H-val, az exemmel. Már azt hittem, haragszik rám, de kiderült, hogy mégsem. Igazából nem is adtam rá okot, de a férfiaknál ezt sohasem lehet tudni. Beszélgettünk egy sort (msn-en), de aztán megint elrohant, általában így szokott végződni a traccsparti. Mert ő olyan rettentően elfoglalt. Hmmm...

A férjem meg fáradt. Egyfolytában az építkezésen dolgozik és tele van már vele a hócipője. Nem is csodálom. Meg még mellette melózni is eljár. Ahonnan viszont nagyon kifelé áll a rúdja (hihi :) ). Csak azt nem tudom, akkor mit csinálunk, ha kirúgják. Mert az én gyesem ugye nem egy álomfizetés... :( De valamit majdcsak kiokoskodunk, ha én nem, akkor a férjem. Remélem...

Éjszaka akkora zuhé volt, dörgéssel, csattogással, villámlással, hogy a frászt hozta rám. Baba meg békésen aludt, egyem kis húsikáját.

Mióta közénk költözött egy kicsit hiányzik a férjemmel való összebújva elalvás... De így legalább a Babának nyugodtak az éjszakái.

Elhatároztam, hogy spanyolul fogok tanulni. Igaz még az angolom is függőben van, de majd azt is fejlesztem. Asszem.

Úgy szeretnék elutazni valahová... Spanyolország, Portugália... Igazából oda húz a szívem. Ha lenne rá lehetőségem, el is költöznék, valahova jó messzire. Mondjuk Új-Zélandra. Összecsomagolnám azokat, akik fontosak a számomra (nem sokan vannak), vennék egy jó nagy házat és ott élnénk. Nyugalomban. Ahol senki sem ismer (legalábbis egy darabig).

Ha megnyerném a lottó ötöst (nem lottózom) biztos, hogy erre fordítanám. El ebből a rohadék országból.

De hiába fájdítom a szívemet, NEKEM, ERRE sohasem lesz anyagi lehetőségem.

Úgyhogy szülök is még egy vagy két gyereket, csak hogy legyen miért fájjon Gy. úr feje. Lehet inkább az én fejem fog fájni...

Na egyelőre ennyi voltam, a Baba már lassan éhes lesz.

Cs. most jelentette be, hogy fél 8 körül itt van. Fél 8??? Nem lehetne inkább mondjuk fél 11? Vagy mondjuk 1 óra? Abban mi a pláne, ha a picikét több mint 1 éves, fél 8-kor már rendszerint a fáradtságtól nyűglődő gyerekemet 10 óráig kell ébren tartanom, mert ő itt mereszti??? Sokkal izgalmasabb lenne, ha mondjuk fél 11-kor már fel is tudná ébreszteni és nekem 4 óráig kellene vígasztalnom a Babát. De az 1 óra meg ennél sokkal-sokkal izgalmasabb, mert akkor már az egész család alszik, úgyhogy tarthatna akár tömegkeltést is!!!

A seggfej. Ahhoz képest, hogy a Baba keresztapja és itt lakik másfél percre tőlünk, kábé két hónapja látta utoljára a gyereket.

Mindegy, nem is cukkolom magam. Ha nagyon sokáig akar jópofizni, akkor kiküldöm a férjemmel a konyhába. Ha megsértődik, hát tegye.

Nem igaz, hogy nem éri fel ésszel, hogy egy kisgyereket rendhez kell szoktatni, és ha már ez megtörtént, akkor csak nagy kínlódás árán lehet ezt a rendet megbontani.

Biztos úgy van vele, hogy mi vagyunk a szülei, kínlódjunk vele mi.

Pedig abból nem eszik.

Hosszú idő után ráálltam a mérlegre. Talán nem kellett volna. Ismét bebizonyította, hogy képtelen vagyok határt szabni magamnak. Pedig már harmadszor fogok neki a fogyókúrának, és mi az eredmény? Amit a legelső alkalommal ledtam, annak felét már vissza is szedtem. Akkor most fogadjam meg újra, hogy másképp lesz? Hiszen egyszer már MAJDNEM sikerült. Csak abbahagytam. Hogy miért is? Mert ilyen vagyok. Ilyen sz*rkupac. Na mindegy is, a gyümölcsnapomon elfogyasztott rántotthús, fél zacskó fornetti és 9 darab óriáskeksz után ma már tényleg csak gyümölcsöt eszem. Amit már szabályosan gyűlölök. Tegnapelőtt vettünk dinnyét, majd' 1000 forint volt, de ehetetlen. Semmi íze és tök kemény. Akkor már inkább valami más, hasonló tulajdonságokkal rendelkező hmmmm... gyümölcsöt :P rágcsálok. Az legalább nem hizlal... Bár a fene tudja...

Eddig biciklizni is eljártam minden nap. Most meg már azt sem, mert meleg van ugye... Pedig illene már összekapnom magam, mert a férjem minden ismerősének rettentő csinos barátnője van, akár szültek, akár nem. Mindig nettek, smink meg rendezett ruha, haj nélkül ki sem lépnének az utcára. Én meg egyszerűen MINDENRE lusta vagyok. Egész nap itt punnyadok a gép előtt és szörnyülködök rajta, hogy a kínkeservesen leadott kilóim szépen soarkoznak vissza. Pedig nem két kiló súlyfeleslegről van szó. Irigykedve nézem a fogyifórumokat, ahogy mindenki iszonyú dagadt és 60 kilóról szeretnének lefogyni 55-re. Nevetséges. Bár lehet csak a számomra.

Délelőtt kimostam, hogy megerősítse bennem a tudatot: én igenis egy pedáns anyuka vagyok, akihez akármikor be lehet akárkinek állítani, hiszen mindig rend és patyolattisztaság van. Kivéve ha az említett pedáns anyuka nem zabál és nem tesped a széken vagy a fotelban. Ami tulajdonképpen az ideje 95 százalékát ki is tölti.

Komolyan mondom, már emberek közé is utálok menni. Úgyis mindenki az gondolja, hogy "hú bazze, te hogy nézel ki?!" Találtam iwiwen régi ismerősöket, most javarészük találkozni akar velem. Biztos csak egy jót akarnak röhögni. Ezért az építkezésre hivatkozva inkább nem megyek el. Olvassanak viccet, ha kacarászni akarnak.

És amúgy meg utálom magam. Valaki lőjön le, hogy ne legyen állandóan zabálhatnékom...

Na egyelőre ennyi, mert a férjem már "Izidrága"-zik, biztos éhes. Megyek és megetetem, mielőtt ez a 29 éves kisgyerek éhenhal...